2009. február 19., csütörtök

Olyan étterembe ne menj, ahol nincsenek vendégek…sose!

Planet Sushi



Budapest és a sushi kultúra kapcsolata lehetne jobb, azt be kell vallani, hogy egyre több és jobb a kínálat úgy étteremből mint sushiból.
Sajnos rizs allergiám miatt nem szoktam erőltetni a sushit hacsak nem szeretnék mentővel közlekedni a budapesti csúcsforgalomban, de a szépen felvágott nyers halacskák, és a kaviár olyan ételeknek számítanak, amin elég sokáig elélnék.
A héten egyik este a Mammut 2.-ben lévő Sushi Planetben vacsoráztunk-mert szegénykék mindig olyan üresek. Tény, hogy mostanában, ha sushit rendelünk, azt onnan rendeljük, mert sokszor kellett a Wasabi minőségében csalódnom.
A halak minőségével az étellel nem volt probléma, sőt minden nagyon finom volt mint mindíg. Megállapítottam, hogy az üresség fő oka egyértelműen a szerviz lehet.
Az helyiségben rajtunk kívül 2 pár tartózkodott-tehát még a „fél-háztól” is messze volt az étterem, ennek ellenére egy meleg kanna teát huszonöt perc alatt másodszorra sikerült kapnunk. Még mindig nem értem, hogy fordulhat az elő, hogy hideg teát hoznak ki-sok forgatókönyvet végig gondoltam ám… Nagyon helyes kis homokórával hozták a hideg teát, hogy megtudjam várni a három percet-majd amikor végre letelt az a hosszú három perc utána hideg a tea-én meg beteg voltam és forró teára vágytam. Aztán persze hoztak egy meleg teát vártam megint 3 percet de ez a történet ahogy már írtam 25 perc alatt zajlódott le.
Az ételekre is sokat kellett várni, aztán még nem is érkeztek meg egyszerre. Tiszta szerencse, hogy nem éhesen mentünk oda, hanem ott éheztünk meg. A személyzet ugyanakkor nagyon kedves volt, csak keveset láttuk őket.
A számlázás már nagyon gyorsan ment és nem felejtették el a teát sem.
A rendeléseimben, és a minőségben még sose sikerült cslódnom a Planet Sushiban, sajnálom, hogy nem sikerült jól a vacsora, de majd még megpróbálom másik étteremben is.
Tanulság: Ne menj olyan étterembe ami üres, vagy kevesen vannak, inkább rendelj!


MGL

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Planet névvel a közelmúltben szembesültem és egyből a Planet Hollywood ugrott be, mint a nemzetközi éttermi világ legismertebb "bolygója". A bölcsesség régi és még mindig működik... ahogy az írásban is elhangzik.

MGL írta...

Bárcsak,bárcsak,bárcsak...ott lehetnék:)

MGL