2009. december 21., hétfő

Karácsonyi GBT

Nagyon érdekes élmény volt az biztos.

1. Először vettem részt GBT-n.
2. Nem vagyok a híve semmiféle internetes ismerkedésnek-baráti csoportosulásnak-mert nem hiszek benne-és meggyőzhetetlen vagyok!
3. Én mindenkit elképzeltem valahogy- ebből csak egy jött be (Vesta)…Ágit meg sem ismertem-pedig van fotó.

Nem tartom magam túlságosan jól szocializálódó emberkének-szóval nekem még kihívás is volt ott szépen elvegyülni.
Összességében nagyon örülök, hogy elmentem, mert csupa jó embert találtam ott.
Senki sem olyan volt, amilyennek képzeltem…jó nyilván külsőségekről beszélek. Viszont az ételek amiket hoztak pont olyan jók voltak, ahogyan elképzeltem-mindenki nagyon ügyes volt, és most mindenki meg is lett dícsérve.

Piszke macaronjairól annyit, hogy abból sem jutott nekem, pedig mindegyikből elhoztam kettőt, hogy reggelire megeszem-nos ezek még hazafele elfogytak az úton…’’adjál már még egy olyan finom hamburger sütit-ilyet mért nem csinálsz?-de ugye tudod hogy kell?-majd akkor csinálsz ugye?’’


Anna esziket leírom, hogy hogyan képzeltem…mert én voltam az Angyalkája-továbbá Vestát mert ő olyan amilyenek elképzeltem.
Anna eszikről- Őt egy rettentő érzékeny romantikus magába forduló csendes-zugirogató (ez nekem azt jelenti, hogy titokban kiírogat magából mindent, mert nem akarja megosztani a lelkét igazán senkivel sem, hogy nehogy bántsák) Falánkság szóba sem jöhetett nála-kicsapongó természet sem-továbbá nagyszájuság. Olyannak képzeltem, aki este a könyv mellett pont annyi csokit eszik meg amennyit elképzelt.
Külsejét pedig a következőképp képzeltem: sötét nyakig érő haj-enyhe hullámokkal-fehér bőr, zöldes szem-és pirosas(nem az az üvöltő piros) garbó barna kord nadrággal.

Vesta: Racionális, tudatos és szigorú-mértéktartó és nagyon kifinomult- kötelesség tudó.
Barnás tónusokban képzeltem-barna haj-barna szem-vékony száj-elegáns sminkkel…és szemüveggel enyhébb ránccal a két szeme között---mert azzal jól lehet szigorúnak lenni
Szürke kosztümben képzeltem fehér blúzban-fekete magas sarkú cipőben.
Majdnem ilyen egyébként

P.S.:A kolbász amit vételeztem….uh…kétszer is kivettem a hűtőből de nem merem megkezdeni- olyan szép.
Részletes beszámoló Vestánál.

MGL

6 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

És az a csokitorta!!!! Hoztam ám haza is. De jó volt!

Vesta írta...

De helyes vagy!
És teljesen rám illik a leírás, amit adtál, nagyon jó emberismerő lehetsz ! /vagy ennyire kiadom magam ? :)/

Most már azt is elárulhatom, hogy én viszont ennek a blognak az íróját nem egy ennyire csinos, fiatal, vékony, vagány csajszinak képzeltem, hanem egy nagyon szigorú, komoly, tapasztalt személynek! Ezért is váltam bizonytalanná, hogy tényleg MGL lenne az a helyes szőke lány a csupa csoki tortával?
Bár amit mondtál az édesség- és cukorfogyasztásodról, az elég szigorú és fegyelmezett jellemre utal:)
Remélem legközelebb is találkozunk!

Gabojsza írta...

:-))) Kezd csak meg nyugodtan azt a kolbászt! Nem érdemes tartogatni:-)

MGL írta...

Gabojsza Drága 00:11 kor megnyitottam a ''kalbászt'' nagyon nagyon nagyon finom-de leálltam a Karácsonyra való tekintettel:)

Vesta...igazából megérzés volt-és 1 bejött-majd még tapasztalok, és majd több is bejön:)
Biztos, hogy találkozik, ha rajtam múlik, akkor ott leszek a társaságotokban:)

Ági-csokitortára-nem ilyen turbóra, hanem egy rendes tisztességesssssre- a vendégem vagy legközelebb:)

MGL

Gabojsza írta...

Naazémondom!:-)))
Nem lehet azt tartogatni, még megromlik...

anna írta...

hehe, ez a csokievos ez nagyon vicces, csokit epp nem szoktam sokat enni de pl egy sutibol felo h nem annyit eszek meg este amennyit eltervezek '_'
hm, vegulis hajam sotet + kb addig, mondjuk nagyjabol sima, borom sztem feher [vagy?], a szemem tenyleg zold, piros garbom van egy cipzaros de hat nem abban voltam, viszont barna kordnadragom nincs

en se ilyennek kepzeltelek am, vmiert idosebbnek hittelek
kar h barmikor elindultam feled, lealltam vkivel dumalni, remelem egyszer adodik majd h beszelgessunk "_"