Kép :http://i144.photobucket.com/albums/r190/EyesOfBetrayal/blackrose.jpg
MGL
2010. április 16., péntek
2010. április 5., hétfő
Húsvét képekben
Konyha avatás
Rászántam magam a sok szabadidő miatt a régi új konyhám felavatására-ezzel a kaláccsal. Azért ment ilyen nehezen-mert a költözködés mindig megvisel-és mert sokkal kisebb mint az előző konyháim:)
A kalács
250 g átszitált rétes liszt
250 g átszitált finom liszt
1 kk. só
2 ek. porcukor
1 tasak instant élesztő
200 ml langyos tej
100 ml tejszín
2 tojás sárgája
6 ek. olaj
1 ek. vanília aroma
1 tojás a kalács megkenéséhez
A liszteket a sót a cukrot és az élesztőt jól összekeverem, majd hozzáadom a többi hozzávalót, és jól kidolgozom a tésztát-robot géppel persze kb 10 perc altt.
Meleg helyen a tésztát duplájára kelesztetem. A megkelt tésztát három felé osztom, és kb. 30 cm hosszú rudakra formálom őket, aztán ahogy a hajat szépen befonom. A fonatot még egy húsz percet kelesztem, majd megsimogatom tojás sárgájával és 180 C fokon 30-40 percig sütöm arany barnára.
Készült még sok más is: pl.: friss eper limoncellós habgaluskával és persze nem maradt ki a sonka sem-csak a tormáról felejtkeztem meg.
Boldog Húsvétot!
MGL
Rászántam magam a sok szabadidő miatt a régi új konyhám felavatására-ezzel a kaláccsal. Azért ment ilyen nehezen-mert a költözködés mindig megvisel-és mert sokkal kisebb mint az előző konyháim:)
A kalács
250 g átszitált rétes liszt
250 g átszitált finom liszt
1 kk. só
2 ek. porcukor
1 tasak instant élesztő
200 ml langyos tej
100 ml tejszín
2 tojás sárgája
6 ek. olaj
1 ek. vanília aroma
1 tojás a kalács megkenéséhez
A liszteket a sót a cukrot és az élesztőt jól összekeverem, majd hozzáadom a többi hozzávalót, és jól kidolgozom a tésztát-robot géppel persze kb 10 perc altt.
Meleg helyen a tésztát duplájára kelesztetem. A megkelt tésztát három felé osztom, és kb. 30 cm hosszú rudakra formálom őket, aztán ahogy a hajat szépen befonom. A fonatot még egy húsz percet kelesztem, majd megsimogatom tojás sárgájával és 180 C fokon 30-40 percig sütöm arany barnára.
Készült még sok más is: pl.: friss eper limoncellós habgaluskával és persze nem maradt ki a sonka sem-csak a tormáról felejtkeztem meg.
Boldog Húsvétot!
MGL
2010. március 30., kedd
Beletört sodrófám
Pármai sonkával töltött félhold
Tésztát még sosem publikáltam, pedig elég sokszor szoktam készíteni-de most eltörtem a sodrófámat és ez lehetett a jel-szóval itt az ideje fellebbenteni a fátylat, hogy mibe is tört bele az a sodrófa.
Húsvéti tésztának például ez tökéletesen megfelel-van benne termékyenség (tojás) sonka (böjt után)-friss fűszerek (a tavasznak)-még az is lehet, hogy beveszem a Húsvéti menübe:)
Tészta
350 g finom liszt
1 tojás
2-4 ek. Víz ( ha kell)
1 kk. só
Töltelék
300 g pármai sonka ledarálva
50 g parmezán sajt lereszelve
1 kk. fehér bors
1 tk oregáno
1 db plusz tojás kell a tészta megkenéséhez.
Zöldfűszeres öntet
250 g vaj
5 ek. Olíva olaj
2 szál újhagyma zöldje finomra vágva
Friss rozmaring és zsálya finomra vágva
A fentiekből keményebb gyurható tésztát készítek, majd a hűtőbe teszem pihenni 1-3 órát. Amíg a tészta pihen összeállítom a tölteléket-ezt is lehet pihentetni egy kicsit, de nem muszáj.
A tésztát 3 mm vastagra nyújtom, majd kenőecsettel megkenem az egészet a felvert tojással. Kiszaggatom egy kerek formával, majd a kerek tészta formák közepében elhelyezem a tölteléket-félbe hajtom őket és villával összenyomom a szélüket, hogy biztos, hogy ne jöjjön ki a töltelék a főzés alatt. A maradék tésztát összegyúrom és addig ismételten kinyújtom, megkenem, kiszaggatom, megtöltöm, villa…stb amíg el nem fogy minden
A tésztát forró vízben addig kell főzni amíg fel nem jön a víz tetejére-ezzel jelzi, hogy ő készen van.:)
A vajat az olajjal összemelegítem egy nagy serpenyőben és megfuttatom benne a friss fészereket. Leveszem a tűzről, és beleforgatom a félholdakat.
MGL
Tésztát még sosem publikáltam, pedig elég sokszor szoktam készíteni-de most eltörtem a sodrófámat és ez lehetett a jel-szóval itt az ideje fellebbenteni a fátylat, hogy mibe is tört bele az a sodrófa.
Húsvéti tésztának például ez tökéletesen megfelel-van benne termékyenség (tojás) sonka (böjt után)-friss fűszerek (a tavasznak)-még az is lehet, hogy beveszem a Húsvéti menübe:)
Tészta
350 g finom liszt
1 tojás
2-4 ek. Víz ( ha kell)
1 kk. só
Töltelék
300 g pármai sonka ledarálva
50 g parmezán sajt lereszelve
1 kk. fehér bors
1 tk oregáno
1 db plusz tojás kell a tészta megkenéséhez.
Zöldfűszeres öntet
250 g vaj
5 ek. Olíva olaj
2 szál újhagyma zöldje finomra vágva
Friss rozmaring és zsálya finomra vágva
A fentiekből keményebb gyurható tésztát készítek, majd a hűtőbe teszem pihenni 1-3 órát. Amíg a tészta pihen összeállítom a tölteléket-ezt is lehet pihentetni egy kicsit, de nem muszáj.
A tésztát 3 mm vastagra nyújtom, majd kenőecsettel megkenem az egészet a felvert tojással. Kiszaggatom egy kerek formával, majd a kerek tészta formák közepében elhelyezem a tölteléket-félbe hajtom őket és villával összenyomom a szélüket, hogy biztos, hogy ne jöjjön ki a töltelék a főzés alatt. A maradék tésztát összegyúrom és addig ismételten kinyújtom, megkenem, kiszaggatom, megtöltöm, villa…stb amíg el nem fogy minden
A tésztát forró vízben addig kell főzni amíg fel nem jön a víz tetejére-ezzel jelzi, hogy ő készen van.:)
A vajat az olajjal összemelegítem egy nagy serpenyőben és megfuttatom benne a friss fészereket. Leveszem a tűzről, és beleforgatom a félholdakat.
MGL
2010. február 15., hétfő
Valentin napi gránátalma fagylalt
A gránátalmát és a fagylaltot is nagyon szeretem ezért fuzionáltam a két dolgot. A gondolat a Csarnokban fogalmazódott meg bennem amikor is sorban álltam annál a sajtosnál, ahol mindig nagy sor van. Sose visz rá a lélek, hogy beáljak-na de most beálltam és nézelődtem. A szemem megakadt a heavy cream-elnevezésű dobozon ami egyébként double cream volt- de az elnevezés pont mindegy is a lényeg, hogy 45%-os tejszín vettem is egy dobozzal. A tejszín láttán eszembe jutott, hogy lapul a mélyhűtőmben kb 500 ml. gránátalma lé amit 2 hónapja tettem oda, mert épp nem kellett semmihez sem….na de most Valentin napra jó párosításnak tűnt a két hozzávaló
Gránátalma fagylalt
500 ml gránátalma hús összeturmixolva és átpaszírozva
800 ml 45% tejszín
1 ek citromlé
A 45%-os tejszínt felverjük, és hozzáadjuk a gránátalma levet és a citromlevet. A kész krémet a mélyhűtőbe helyezzük, és 2 óránként jól megkeverjük, hogy a jégkristályok összetörjenek 3-4-szer ismételjük (vagy a krémet fagylaltgépbe öntjük ami nagyban megkönnyíti a munkát). Ennél a folyamatnál fontos, hogy ne nyalogassuk le a villát….még véletlenül sem, mert akkor pont fele annyi mennyiség lesz mint amennyivel indultunk.
A fagylaltot tálalás előtt 8-10 perccel kivesszük a mélyhűtőből kanállal gombócot formálunk, majd megszórjuk friss gránátalmával.
és egy vers
A tükör előtt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.
A tükör előtt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.
Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfierő roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.
Fülönfüggőül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.
Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manikűrözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.
S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszerűen indul el,
Hogy szőnyegére: holt agyunkra lépjen.
József Attila
MGL
2010. január 15., péntek
Megkésett Angyal
Vanília, csoki és kenyér
Az Angyalkám sajnos nem tudott eljönni a GBT-re ezért inkább elment a postára és szépen feladta csomagját. A csomag hosszas utazás után meg is érkezett a postára ahova én el is mentem érte és a postán ülő néni oda is adta a túlméretezett borítékomat. Amint biztonságosan elhagytam a postát azon nyomban megszagoltam a csomagom…és már éreztem, hogy tetszeni fog amit találok majd benne.
A kocsiban ki is nyitottam, mert nem bírom a feszültséget….muszáj volt.
Valahogy éreztem, hogy vaníliát kell, hogy kapjak…mert egyrészt lemaradtam a nagy blogos vanilia rendelésről, másrészt meg már megéreztem.
70%-os csokoládét is találtam a pakkban, ami pont hiánycikké vált a konyhámban a karácsonyi bonbonkészítés miatt.
A kenyeres könyv….nos az is jól jött, ugyanis mindig is szerettem volna egy kenyeres könyvet-és leírt receptek alapján készíteni végre kenyeret.
Köszönet érte Csokiparinak
MGL
2010. január 3., vasárnap
Csoki Csoki-Csoki
Bon-bon invázió
Idén nagyon sok finom bonbon készül karácsonyra, sajnos nem is sikerült az összeset lefényképeznem.
Advent elejétől fogva minden estém foglalt volt, de megérte.
Mentás-csokis trüffel-arany dekorációval
Matcha teás házi fehércsokis tallér
Kókusztejes trüffel kocka
Kókusztej zselés tallér
Gyömbéres trüffel
Kandírozott gyömbéres tallér
Cseresznye pálinkás bonbon
Barackos bonbon
Mandula trüffel
Mindennből volt cukor nélkül készült verzió is
BUÉK
MGL
Idén nagyon sok finom bonbon készül karácsonyra, sajnos nem is sikerült az összeset lefényképeznem.
Advent elejétől fogva minden estém foglalt volt, de megérte.
Mentás-csokis trüffel-arany dekorációval
Matcha teás házi fehércsokis tallér
Kókusztejes trüffel kocka
Kókusztej zselés tallér
Gyömbéres trüffel
Kandírozott gyömbéres tallér
Cseresznye pálinkás bonbon
Barackos bonbon
Mandula trüffel
Mindennből volt cukor nélkül készült verzió is
BUÉK
MGL
2009. december 24., csütörtök
Karácsonyi mese
A Fenyőfa
Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa; jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők, jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kis fenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egy egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kis fenyő tövébe, és azt mondták: - Milyen szép ez a kicsi fa!
- S ezt a kis fenyő nem szívesen hallgatta.
A következő esztendőben egy jókora új hajtással lett magasabb, majd újabb egy év múlva még egy hajtással; a fenyőhajtásokból mindig meg lehet mondani, hány éves a fa.
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim! - sóhajtotta a kis fenyőfa. - Akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba. Madarak fészkelnek az ágaim között, ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogatnék, mint azok ott! És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte.
Elközelgett a tél, csillogó fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kis fenyőt - ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak nem ugorhatták át, megkerülték. O, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér a legtöbbet ezen a világon- áhítozott a kis fenyő.
Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a legmagasabb fák közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett, reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre. Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így ágaiktól fosztottan, soványan alig lehetett megismerni őket. Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak közé csaptak, és elvitték őket az erdőről.
Hová vihették? S mi várhat rájuk?
Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő:
- Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton?
A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta:
- Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntöttem is őket, de igen magasan hordták a fejüket. Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla!
- Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt.
- Örülj az ifjúságodnak! - intették a napsugarak.
- Örülj az üde hajtásaidnak, a fiatal erőnek, ami betölt.
És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyeztette, de a kis fenyőfa mindebből semmit sem értett. Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is, amelyek zsengébbek voltak ennél a nyughatatlan, mindig útra kívánkozó fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a legszebbeket válogatták ki - nem csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a lovak ezeket is elvitték az erdőből.
- Ugyan hová viszik őket? - töprengett a mi fenyőfánk. - Nem nagyobbak nálam, volt köztük egy, amelyik még kisebb is, mint én. Miért hagyhatták meg az ágaikat? Hová vihette őket a szekér?
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatoltak a verebek. - Lent a városban belestünk itt is, ott is a házak ablakán. Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakokon, és láttuk őket: meleg szobában álltak, szépséges díszekkel, aranyalmával, mézeskaláccsal, sokféle játékkal aggatták tele az ágaikat, s az ágak hegyén gyertyák fénylettek.
- És aztán? - kérdezte a fenyőfa, és reszketett minden ága.
- És aztán? Aztán mi történt?
- Többet nem láttunk. De ez felejthetetlen szép volt.
- Hát énrám vajon milyen sors vár, megjárhatom-e ezt a ragyogó utat? - sóvárgott a fenyőfa. - Hiszen ez még nagyszerűbb, mint a tengereket járni! Ó, hogy epedek, hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony! Vagyok már olyan magas és terebélyes, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek. Csak már szekérre emelnének! Csak ott állhatnék már a meleg szobában, pompa és fényesség közepette! Vajon mi következik aztán? Biztosan még jobb lesz, még szebb, különben minek díszítenék föl olyan gazdagon? Utána még nagyszerűbb, még pompásabb dolgok várnak rám. De mik azok? Ó, hogy mennék már, hogy vágyom el innét! Magam sem tudom, mi lelt.
- Örülj nekünk! - mondta a levegő meg a napsugár.
- Örülj az üde ifjúságnak az Isten szabad ege alatt!
De a fenyőfa nekik sem tudott örülni. Nőtt, nőtt, ahogy csak erejéből telt, s zöldelt télen-nyáron. Az emberek, akik látták sötétzöld pompájában, azt mondták: - De szép fa ez! - és karácsony táján őt vágták ki elsőnek. Velejéig hatolt a fejszecsapás, s egy mély sóhajjal elzuhant. Kínzó fájdalmat érzett, s félájultan feküdt a földön: nem tudott most a szerencséjére gondolni, elszomorította, hogy meg kell válnia szülőföldjétől, a helytől, ahol felnevelkedett; tudta, hogy nem látja soha többé kedves öregebb társait, körül a kis bokrokat, virágokat, talán még a madárkákat sem. Bizony, az utazás nem volt kellemes. Csak akkor tért újra magához, amikor társaival együtt lerakták egy udvaron, s hallotta, hogy egy ember így szól: - Ez a legszebb! Ezt választjuk!
Aztán két díszruhás inas egy szép tágas terembe vitte a fenyőfát. A falakon körös-körül arcképek függtek, a terebélyes cserépkályha mellett magas kínai vázák pompáztak, oroszlánnal a fedelükön; hintaszékek, selyemhuzatú heverők voltak a nagy szobában, meg hatalmas asztalok, tele képeskönyvekkel, játékokkal, amelyek százszor száz tallérba kerültek - legalábbis így mondták a gyerekek. A fenyőfát egy homokkal megtöltött nagy hordóba állították; a hordót senki sem látta, mert zöld szövettel vonták be, és egy nagy, tarka szőnyegre állították. Inasok és szobalányok léptek a szobába, és díszítéséhez láttak. Színes papírból kivágott kis hálókat aggattak ágaira, a hálókat cukorkákkal töltötték meg; aranyozott almát, diót függesztették fel gallyaira - mintha csak rajta termettek volna. Ágai hegyére vagy száz piros, kék, fehér gyertyácskát erősítettek. Zöld ágak között babák ringatóztak - a fenyőfa még sohasem látott ilyeneket -, fönt a fa csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündöklött. Szép volt, ó milyen szépséges szép!
- Ma este - mondták körülötte -, ma este meggyújtjuk minden gyertyáját.
- Ó, csak már este volna! - sóvárgott a fenyőfa. - Csak meggyújtanák már a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e a társaim az erdőből, s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökeret eresztek-e itt, s így állok-e feldíszítve télen-nyáron, mindig?
Mert így képzelte, s a roppant vágyakozásba belefájdult a kérge, a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat, mint az embereket a fejfájás. Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. Micsoda ragyogás! Micsoda pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte zöld ágat egy jó darabon.
- Jaj, istenem! - kiáltoztak a szobalányok, s gyorsan eloltották a tüzet.
Most már vigyáznia kellett, nehogy megint elfogja a remegés. Pedig, ó, hogy félt! Folyton attól reszketett, hogy valamelyik ékességét elveszíti - szinte eszét vette a kápráztató ragyogás. De egyszer csak kitárult a szárnyas ajtó, s egy sereg gyerek rontott be, olyan hevesen, mintha föl akarnák dönteni a fát. A felnőttek nyugodt léptekkel követték őket. A kicsinyek némán álltak egy pillanatig, aztán megint kitört belőlük az ujjongás, de úgy, hogy zengett belé a nagy szoba. Körültáncolták a fenyőfát, és egymás után szedegették le róla az ajándékokat.
- Mit akarnak? - töprengett a fa. - Mi lesz velem?
A gyertyák tövig égtek az ágain, s akkor gyorsan elfújták őket, aztán megengedték a gyerekeknek, hogy leszedjék a fáról, amit csak megkívánnak. Azok megrohamozták, hogy csak úgy recsegtek az ágai; ha a csúcsát meg az aranycsillagot nem erősítették volna a mennyezethez, talán fel is döntik. A gyerekek boldogan ugráltak körülötte pompás játékaikkal; a fára már ügyet sem vetett senki, legfeljebb az öreg dajka pillantott ágai közé, de o is csak azt nézte, nem felejtettek-e egy almát vagy fügét a fán.
- Most egy mesét! Egy mesét! - kunyeráltak a gyerekek egy alacsony, kövér embernek, odavonszolták a fenyőfa alá. A kövér ember leült a fa tövébe.
- Itt az erdőben vagyunk - mondta -, s hátha a fának is hasznára válik, ha meghallgatja a mesét. Hanem igazán csak egy mesét mondok el. Válasszatok: Mákszem Matyiról akartok hallani, vagy Együgyü Jánosról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt?
- Mákszem Matyiról mesélj! - kiáltották néhányan. - Együgyü Jánosról! - követelték a többiek. Nagy zsivaj kerekedett. Csak a fenyőfa állt szótlanul tűnődve, s azt gondolta: - Velem már nem törődnek! Pedig hát o már kivette a részét a dicsőségből.
Boldog Karácsonyt
MGL
Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa; jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők, jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kis fenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egy egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kis fenyő tövébe, és azt mondták: - Milyen szép ez a kicsi fa!
- S ezt a kis fenyő nem szívesen hallgatta.
A következő esztendőben egy jókora új hajtással lett magasabb, majd újabb egy év múlva még egy hajtással; a fenyőhajtásokból mindig meg lehet mondani, hány éves a fa.
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim! - sóhajtotta a kis fenyőfa. - Akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba. Madarak fészkelnek az ágaim között, ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogatnék, mint azok ott! És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte.
Elközelgett a tél, csillogó fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kis fenyőt - ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak nem ugorhatták át, megkerülték. O, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér a legtöbbet ezen a világon- áhítozott a kis fenyő.
Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a legmagasabb fák közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett, reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre. Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így ágaiktól fosztottan, soványan alig lehetett megismerni őket. Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak közé csaptak, és elvitték őket az erdőről.
Hová vihették? S mi várhat rájuk?
Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő:
- Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton?
A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta:
- Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntöttem is őket, de igen magasan hordták a fejüket. Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla!
- Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt.
- Örülj az ifjúságodnak! - intették a napsugarak.
- Örülj az üde hajtásaidnak, a fiatal erőnek, ami betölt.
És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyeztette, de a kis fenyőfa mindebből semmit sem értett. Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is, amelyek zsengébbek voltak ennél a nyughatatlan, mindig útra kívánkozó fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a legszebbeket válogatták ki - nem csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a lovak ezeket is elvitték az erdőből.
- Ugyan hová viszik őket? - töprengett a mi fenyőfánk. - Nem nagyobbak nálam, volt köztük egy, amelyik még kisebb is, mint én. Miért hagyhatták meg az ágaikat? Hová vihette őket a szekér?
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatoltak a verebek. - Lent a városban belestünk itt is, ott is a házak ablakán. Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakokon, és láttuk őket: meleg szobában álltak, szépséges díszekkel, aranyalmával, mézeskaláccsal, sokféle játékkal aggatták tele az ágaikat, s az ágak hegyén gyertyák fénylettek.
- És aztán? - kérdezte a fenyőfa, és reszketett minden ága.
- És aztán? Aztán mi történt?
- Többet nem láttunk. De ez felejthetetlen szép volt.
- Hát énrám vajon milyen sors vár, megjárhatom-e ezt a ragyogó utat? - sóvárgott a fenyőfa. - Hiszen ez még nagyszerűbb, mint a tengereket járni! Ó, hogy epedek, hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony! Vagyok már olyan magas és terebélyes, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek. Csak már szekérre emelnének! Csak ott állhatnék már a meleg szobában, pompa és fényesség közepette! Vajon mi következik aztán? Biztosan még jobb lesz, még szebb, különben minek díszítenék föl olyan gazdagon? Utána még nagyszerűbb, még pompásabb dolgok várnak rám. De mik azok? Ó, hogy mennék már, hogy vágyom el innét! Magam sem tudom, mi lelt.
- Örülj nekünk! - mondta a levegő meg a napsugár.
- Örülj az üde ifjúságnak az Isten szabad ege alatt!
De a fenyőfa nekik sem tudott örülni. Nőtt, nőtt, ahogy csak erejéből telt, s zöldelt télen-nyáron. Az emberek, akik látták sötétzöld pompájában, azt mondták: - De szép fa ez! - és karácsony táján őt vágták ki elsőnek. Velejéig hatolt a fejszecsapás, s egy mély sóhajjal elzuhant. Kínzó fájdalmat érzett, s félájultan feküdt a földön: nem tudott most a szerencséjére gondolni, elszomorította, hogy meg kell válnia szülőföldjétől, a helytől, ahol felnevelkedett; tudta, hogy nem látja soha többé kedves öregebb társait, körül a kis bokrokat, virágokat, talán még a madárkákat sem. Bizony, az utazás nem volt kellemes. Csak akkor tért újra magához, amikor társaival együtt lerakták egy udvaron, s hallotta, hogy egy ember így szól: - Ez a legszebb! Ezt választjuk!
Aztán két díszruhás inas egy szép tágas terembe vitte a fenyőfát. A falakon körös-körül arcképek függtek, a terebélyes cserépkályha mellett magas kínai vázák pompáztak, oroszlánnal a fedelükön; hintaszékek, selyemhuzatú heverők voltak a nagy szobában, meg hatalmas asztalok, tele képeskönyvekkel, játékokkal, amelyek százszor száz tallérba kerültek - legalábbis így mondták a gyerekek. A fenyőfát egy homokkal megtöltött nagy hordóba állították; a hordót senki sem látta, mert zöld szövettel vonták be, és egy nagy, tarka szőnyegre állították. Inasok és szobalányok léptek a szobába, és díszítéséhez láttak. Színes papírból kivágott kis hálókat aggattak ágaira, a hálókat cukorkákkal töltötték meg; aranyozott almát, diót függesztették fel gallyaira - mintha csak rajta termettek volna. Ágai hegyére vagy száz piros, kék, fehér gyertyácskát erősítettek. Zöld ágak között babák ringatóztak - a fenyőfa még sohasem látott ilyeneket -, fönt a fa csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündöklött. Szép volt, ó milyen szépséges szép!
- Ma este - mondták körülötte -, ma este meggyújtjuk minden gyertyáját.
- Ó, csak már este volna! - sóvárgott a fenyőfa. - Csak meggyújtanák már a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e a társaim az erdőből, s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökeret eresztek-e itt, s így állok-e feldíszítve télen-nyáron, mindig?
Mert így képzelte, s a roppant vágyakozásba belefájdult a kérge, a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat, mint az embereket a fejfájás. Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. Micsoda ragyogás! Micsoda pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte zöld ágat egy jó darabon.
- Jaj, istenem! - kiáltoztak a szobalányok, s gyorsan eloltották a tüzet.
Most már vigyáznia kellett, nehogy megint elfogja a remegés. Pedig, ó, hogy félt! Folyton attól reszketett, hogy valamelyik ékességét elveszíti - szinte eszét vette a kápráztató ragyogás. De egyszer csak kitárult a szárnyas ajtó, s egy sereg gyerek rontott be, olyan hevesen, mintha föl akarnák dönteni a fát. A felnőttek nyugodt léptekkel követték őket. A kicsinyek némán álltak egy pillanatig, aztán megint kitört belőlük az ujjongás, de úgy, hogy zengett belé a nagy szoba. Körültáncolták a fenyőfát, és egymás után szedegették le róla az ajándékokat.
- Mit akarnak? - töprengett a fa. - Mi lesz velem?
A gyertyák tövig égtek az ágain, s akkor gyorsan elfújták őket, aztán megengedték a gyerekeknek, hogy leszedjék a fáról, amit csak megkívánnak. Azok megrohamozták, hogy csak úgy recsegtek az ágai; ha a csúcsát meg az aranycsillagot nem erősítették volna a mennyezethez, talán fel is döntik. A gyerekek boldogan ugráltak körülötte pompás játékaikkal; a fára már ügyet sem vetett senki, legfeljebb az öreg dajka pillantott ágai közé, de o is csak azt nézte, nem felejtettek-e egy almát vagy fügét a fán.
- Most egy mesét! Egy mesét! - kunyeráltak a gyerekek egy alacsony, kövér embernek, odavonszolták a fenyőfa alá. A kövér ember leült a fa tövébe.
- Itt az erdőben vagyunk - mondta -, s hátha a fának is hasznára válik, ha meghallgatja a mesét. Hanem igazán csak egy mesét mondok el. Válasszatok: Mákszem Matyiról akartok hallani, vagy Együgyü Jánosról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt?
- Mákszem Matyiról mesélj! - kiáltották néhányan. - Együgyü Jánosról! - követelték a többiek. Nagy zsivaj kerekedett. Csak a fenyőfa állt szótlanul tűnődve, s azt gondolta: - Velem már nem törődnek! Pedig hát o már kivette a részét a dicsőségből.
Boldog Karácsonyt
MGL
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
