2007. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20

Augusztus 20.





Augusztus 20.-án nagyon sok érdekes dolog történik gyerek korom óta. Kezdődött az egész a tűzijátékkal elég sokáig le is kötötte a figyelmemet, egészen addig amíg megjelentek a programban a repülős bemutatók, meg az air race. Nem is beszélve az „Új kenyér ünnepéről”.
Ez azt jelenti, hogy a 20.-át nem a konyhában töltöm hanem a teraszon és nézegetem a szebbnél szebb vasmadárkákat, éppen ezért 19. napot töltöttem főzőcskézéssel, meg a mai napon is elcsábultam szárított paradicsomra, pezsgőmártásos lazacra meg még egyre másra...bocsánat

Pista Gyík kedvenc sajttortáját sütöttem, most kivételesen tésztával, mivel neve napján ugyen ehetne egy korrekt tortát, nem csak olyat amiben krém van aztán slussz passz. Mivel nagy „Operett fogyókúrát" tartunk - megközelítőleg 5 éve - ezért első esetben sikerült a tortát 1 egész estig a hűtőben pihentetni, úgy hogy senki (!!!) nem nyúlt hozzá. A sajttortának ugyanis pihennie kell egy este a hűtőben, és mintha nem is ugyanaz a torta lenne. Csak ezt ki kell bírni-itt jön a kérdés hogy megéri-e a várakozás?-feltétlenűl, csak ember legyen a talpán aki kibírja. Nekünk sikerült, de ennek hasznát majd leginkább a vendégeink fogják látni. Jónak kell lenni, és mi azok vagyunk, azért hogy a Paradicsomban majd jó sok mannát ehessünk.


Pista gyík kedvenc sajttortája majdnem New Yorkból






A krémhez


10 db Philadephia sajt krém natúr és természetesen light
25 dkg Mascarpone
10 dkg finomra őrölt dió
4 db. Egész tojás
1 citrom reszelt héja
3 evőkanál Cointreau
2 evőkanál Narancs virág víz
1 vanília rúd


A tésztához


35 dkg reszelt háztartási keksz
15 dkg vaj
5 dkg darált dió
3 evőkanál víz
1 tk. fahéj


A tetejére

3 db vékony kör lapocskákra vágott, de inkább szeletelt Cointreaube marinált nektarin.


A darált kekszet, a darált diót a fahéjjal elkeverem, hozzáadom a vajat, és összegyúrom. A keveréket a tortaformába nyomkodom, úgy, hogy pereme is legyen. Elő melegített sütőben 180 C fokon 10 perc alatt arany barnára sütöm.

A krémnél nagyon fontos az, hogy a hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek. Felverem a 10 db. Philadelphia sajtkrémet a mascarponéval majd hozzáadom a tojásokat, és minden ízesítő anyagot is. Tovább keverem, ameddig minden szépen elkeveredett. A diótól nem lesz olyan szép sima, viszont jobb íze van a lisztnél, és egészségesebb is.

A krémet belerakom az elősütött torta alapba, és a tetejére ráteszem a nektarin lapokat majd ezzel sütöm tovább 150 fokon 50 percet. Így azért jó mert 100% hogy nem reped ki a torta teteje, cserébe a marinált nektarin megsül, és jól vághatóvá válik.

Gourmandlizard

Nincsenek megjegyzések: