2007. szeptember 20., csütörtök

Repülni is jó nem csak enni:)

Repülni is jó nem csak enni:)

A szabályokról röviden




1. A felszállás lehetőség. A leszállás kényszer.
2. A botkormányt előre tolva, alattunk a házak mérete nő, hátrahúzva pedig csökken. Huzamosan hátrahúzva tartva a kormányt, a házak ismét nőni kezdenek.
3. A repülés nem veszélyes, csak a lezuhanás az.
4. Jobb lent lenni és azt kívánni, bárcsak fent lennénk, mint fordítva.
5. Egy repülőgépen csak akkor feleslegesen sok az üzemanyag, ha lángra kap.
6. A gép orrán lévő légcsavar a pilótát hivatott hűteni. Ha leáll, a pilóta rögtön izzadni kezd.



7. Bizonytalan helyzetben tartsd a repülési magasságot. Az éggel még soha senki nem ütközött.
8. A "jó" leszállás az, ami után saját lábon elhagyható a gép. A "nagyszerű" leszállások pedig azok, amelyek után a gép tovább használható.
9. Amennyire csak lehet, törekedjünk arra, hogy a gép hegyes vége mindig előre álljon.
10. Azt, hogy kerekekkel felfelé szálltál le onnan veszed észre, hogy a rámpához csak teljes gázzal tudsz eljutni.



11. A túlélés valószínűsége fordítva arányos a leszállási szöggel. Minél meredekebb szögben száll le a gép, annál kisebb az esély a túlélésre és fordítva.
12. Soha ne engedd a gépet leszállni olyan helyre, ahova agyilag már öt perccel korábban meg nem érkeztél.
13. Tartsd távol magad a felhőktől. Megbízható források szerint a hegyek előszeretettel bujkálnak a felhők között.
14. Törekedjél arra, hogy leszállásaid száma egyenlő legyen a felszállások számával (lásd az 1. pontot is).
15. A sima leszállásnak három egyszerű szabálya van, de ezeket sajnos senki nem ismeri.
16. A helikopterek nem tudnak repülni, csak olyan randák, hogy a föld egyszerűen taszítja őket.
17. Ha az ablakból csak körbe-körbe forgó talajt látsz és az utastérből a zűrzavar hangjai szűrődnek, akkor a dolgok nincsenek egészen rendjén.
18. A gravitáció nem ötlet, hanem természeti törvény, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.
19. A sebesen zuhanó alumínium tárgy kontra mozdulatlan föld csatát eddig mindig a föld nyerte meg.




20. A józan döntőképesség alapja a tapasztalat. Sajnos a tapasztalatot a rosszul meghozott döntések gyarapítják.
21. Tanulj mások hibáiból. Nem fogsz annyi ideig élni, hogy valamennyit magad is elkövessed.
22. Légy éber! Így is lesz mindig valami, ami elkerüli a figyelmedet.
23. Egy pilóta számára leghaszontalanabb három adat: a gép feletti magasság, a kifutópályán megtett úthossz és a tized másodperccel előbbi pillanat.
24. Vannak öreg, és vannak bátor pilóták. De öreg bátor pilóták nincsenek.




Típusról:
Kétüléses, felsőszárnyas repülő, 100 LE (75 kW) a teljesítménye. A fejlesztéseket az 50-es években kezdték, eredetileg oktatórepülőnek készült. Ebből a típusból több mint 24 000 darabot gyártottak az USA-ban és Franciaországban, jelenleg több mint 22 000 darab repül a világ minden táján! Nagyon megbízható, nyugodt repülő. Oktatási és hobbicélokra kifogástalan, gazdaságos az üzemeltetése. Egyetlen hátránya, hogy csupán két személyt tud szállítani. Jelenleg 3–20 millió forint között lehet hozzájutni, állapottól és felszereltségtől függően.


A képzésről


A Centro Plane Kft.-nél nagyon jó a képzés. Mondanék rosszat de ha nem tudok, és tényleg nem tudok.


Velem tessék repülni!

Gourmandlizard

Nincsenek megjegyzések: