A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Padlizsán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Padlizsán. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 30., hétfő

Maradék temetés II



Tortilla lap házilag (búza lisztes)


100g BL55
100g BL80
100 g vaj
6 ek. olíva olaj
100 ml víz
1 tk só
1 tk sütőpor


A liszteket a sót és a sütőport összekeverem, majd hozzáadom a maradék alapanyagokat is. Könnyen kezelhető puha tésztát készítek. Természetesen mint minden tésztának jót tesz ha pihen egy kicsit, de erre nem minden esetben szokott sor kerülni (bár most bent van a tészta fele a hűtőben).



A kész tésztát olajos, vagy lisztes késsel annyi darabra vágom, amennyi lapot szeretnék készíteni.(senki ne akarjon ebből a mennyiségből 2-nél kevesebbet és 10-nél több lapot készíteni)



Lisztezett felületen sodrófával olyan vékonyra nyújtom, amilyenre csak tudom (kb. 2-3 mm) és akkora köröket formálok, amilyenek pont beleférnek a serpenyőbe. Vékonyan kiolajozott serpenyőben alacsony lángon megsütöm mindkét oldalát a lapoknak. Ebből az adagból megközelítőleg (serpenyő mérete, tészta vastagság, és liszt minőség függvényében) 6-7 lap lesz. Érdemes frissen készíteni, a hűtőben a nyers tészta simán elálldogál és ha szükség van rá aránylag kis konyhai felfordulással gyorsan el lehet készíteni. A már kész de nem felhasznált lapokat tányéron folpackkal lezárva tárolom, így nem száradnak ki.




Tavaszi retek saláta


1 Sör v jégcsap retek retek
5 cm-es kígyó uborka darab
1 kisebb répa
1/4 jégsaláta
15 spenót levél
15 retek levél
1 paradicsom
1 marék új hagyma zöld része karikázva

Öntet

1 nagy ek. padlizsán krém
1 citrom leve
2 ek. extra szűz olíva olaj

A retket megpucolom, a répát, a paradicsomot és az uborkát megmosom s zöldség mosó szivacsommal. A spenót leveleket és retek leveleket is megmosdatom, ezzel a fürdetős rész le is zárult. Krumpli pucoló segítségével vékony metéltekre vágom a retket a répát és az uborkát. A leveleket csíkokra vágom kivéve a jégsalátát, mert azt összetépkedem és hozzá keverem a széles metélt alakú zöldségeket. A paradicsomot apró kockákra vágom, és hozzákeverem a salátához és rászórom az újhagyma karikákat.
Az öntetet egy külön kis edényben összekeverem a saláta mellé teszem-mert engem a világból ki lehet kergetni ha a salátára ráteszik az öntetet. Ebbe a témába most nem mennék bele jobban, mert ez a saláta a tortillába került.

2008. március 24., hétfő

Töltött török paradicsom

Töltött török paradicsom



Úgy indult a dolog, hogy a jelenlegi családom növényevő élet formát folytat az egyetlen elképesztően félelmetes vérengző ragadozó én vagyok, bár ez első rám nézéskor nem szokott látszani. Nem régiben tettem szert egy „mostoha-növendék-nő-lényre” akinek a nagy szerelme a padlizsán és miután a szombati Csarnok-túrán kaptunk szép padlizsánt így semmi akadályát nem láttam annak hogy jól megtöltsem ezzel-azzal.



Hozzávalók

4 nagy padlizsán

Töltelék:

10 dkg laska gomba
10 dkg csiperke
3 szál új hagyma
25 dkg koktél paradicsom
1 marék reszelt sárga répa
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 csokor zeller
3-4 dkg rizotto rízs
1 csipet só
1 csipet fekete bors
1 ek.méz
1 tk. chili por
1 tk. mustár
15 dk reszelt sajt

Minden zöldséget jó alaposan megmosok, és lecsöpögtetek. A padlizsánokat félbe vágom, és rendelkezésre álló céleszközzel kiszedem a belsejét. Amennyiben ezt karlábé vágóval ízlésesen tesszük akkor a padlizsán hús toppingként avanzsálhat egy salátán.
A kivájt padlizsánokat egy sütő tálba teszem, és kis citromlével meglocsolom ameddig várakoznak.
A gombákat és a hagymát apróra vágom beleteszem a serpenyőbe, sózom borsozom így levet ereszt. A koktélparadicsomokat felezve hozzáadom a fokhagymával (egyben) és a rizzsel. Mikor puha a rizs akkor kész van és ekkor beleteszem a fűszereket, és a finomra vágott friss petrezselymet és zeller levelet. Beletöltöm a padlizsánba, megszóróm sajttal és 200 fokon 20 perc alatt készre sütöm.

Gourmandlizard

2007. október 3., szerda

Padlizsán krém



Padlizsánkrém



Az egyik legszebb zöldség szerintem a padlizsán. Talán ezért került a látóterembe,- ugyanis én semmi olyat nem vagyok hajlandó megenni ami nem szép, és nagyon finom, ebből a szokásomból adódóan gyerekként nagyon sok gondom akadt ilyen….tanárokkal….meg táborvezetőkkel, és az apámmal is, ugyanis szerintük én nagyon válogattam, és semmit se ettem meg, amit a mérleg nem igazolt. Tudom hogy nagyon rossz szokás nem vagyok rá büszke.
Sajnos nagyon ritkán eszem jól elkészített padlizsánt-igazán a legjobbat eddig Olaszországban ettem, grillezve volt, és nagyon jó ropogós volt. Nehéz úgy elkészíteni hogy ne legyen túl olajos, ne legyen szivacs jellege. Persze sokkal inkább valószínűbb hogy azért elég kritikus vagyok, de remélem magammal szemben is.
A padlizsán fényes mély lila, sima bőre alatt 27 kcal rejtőzik 100 grammonként továbbá 6 g szénhidrát, és 1 g fehérje. A leginkább padlizsánkrém készül belőle itthon, ami csinos kis edénybe teszek és szalma-uborkával, vagy paprikával, de karalábéval is szoktuk mártogatni. Persze rákenhetnénk a szárított paradicsomos hagymás házi kenyeremre akár-de mi sose tennénk ilyet, de aki megteheti hát tegye. Mi inkább éjszaka pizzát rendelünk és jó vörös bort iszunk hozzá. (csak ezért ne verjen meg a Sors) A Kopár kitünő választás.




Padlizsán krém


60 dkg padlizsán kötelezően
10 dkg vaj kötelezően
Mustár 5 ek. kötelezően

Bors kötelezően 1 tk.
Szerecsendióból 1 tk. kötelezően
Méz kötelezően min 4 ek vagy ennek megfelelő édesítő
Fél citrom
1 csokor petrezselyem kötelezően
1 pici gerezd foghagyma kötelezően
1 tk. chili por kötelezően

A megmosott padlizsánt becsomagolom fóliába és 200 fokon puhára sütöm. Megnyúzom és a húsát pépesítem. Ha ez megvan, ízlés szerint hozzáadom a fűszereket, ez általában kedvemtől függ. Amihez kötelezőt írtam azt muszáj mindig beletenni, a többi hozzávalót kedv, ízlés, alkalom, belátás szerint, és addig kever amíg minden szépen elkeveredik.