2009. március 30., hétfő

Maradék temetés II



Tortilla lap házilag (búza lisztes)


100g BL55
100g BL80
100 g vaj
6 ek. olíva olaj
100 ml víz
1 tk só
1 tk sütőpor


A liszteket a sót és a sütőport összekeverem, majd hozzáadom a maradék alapanyagokat is. Könnyen kezelhető puha tésztát készítek. Természetesen mint minden tésztának jót tesz ha pihen egy kicsit, de erre nem minden esetben szokott sor kerülni (bár most bent van a tészta fele a hűtőben).



A kész tésztát olajos, vagy lisztes késsel annyi darabra vágom, amennyi lapot szeretnék készíteni.(senki ne akarjon ebből a mennyiségből 2-nél kevesebbet és 10-nél több lapot készíteni)



Lisztezett felületen sodrófával olyan vékonyra nyújtom, amilyenre csak tudom (kb. 2-3 mm) és akkora köröket formálok, amilyenek pont beleférnek a serpenyőbe. Vékonyan kiolajozott serpenyőben alacsony lángon megsütöm mindkét oldalát a lapoknak. Ebből az adagból megközelítőleg (serpenyő mérete, tészta vastagság, és liszt minőség függvényében) 6-7 lap lesz. Érdemes frissen készíteni, a hűtőben a nyers tészta simán elálldogál és ha szükség van rá aránylag kis konyhai felfordulással gyorsan el lehet készíteni. A már kész de nem felhasznált lapokat tányéron folpackkal lezárva tárolom, így nem száradnak ki.




Tavaszi retek saláta


1 Sör v jégcsap retek retek
5 cm-es kígyó uborka darab
1 kisebb répa
1/4 jégsaláta
15 spenót levél
15 retek levél
1 paradicsom
1 marék új hagyma zöld része karikázva

Öntet

1 nagy ek. padlizsán krém
1 citrom leve
2 ek. extra szűz olíva olaj

A retket megpucolom, a répát, a paradicsomot és az uborkát megmosom s zöldség mosó szivacsommal. A spenót leveleket és retek leveleket is megmosdatom, ezzel a fürdetős rész le is zárult. Krumpli pucoló segítségével vékony metéltekre vágom a retket a répát és az uborkát. A leveleket csíkokra vágom kivéve a jégsalátát, mert azt összetépkedem és hozzá keverem a széles metélt alakú zöldségeket. A paradicsomot apró kockákra vágom, és hozzákeverem a salátához és rászórom az újhagyma karikákat.
Az öntetet egy külön kis edényben összekeverem a saláta mellé teszem-mert engem a világból ki lehet kergetni ha a salátára ráteszik az öntetet. Ebbe a témába most nem mennék bele jobban, mert ez a saláta a tortillába került.

2009. március 27., péntek

Manhattan Fulton

Budapesten meg CET


Végre valahára úgy néz ki, hogy valóban lesz valami a kilencedik kerületi közraktárakkal. Évtizedek óta le akarják bontani ezeket az épületeket vagy valahogy hasznosítani, de eddig nem sikerült. Működött itt mindenféle szórakozóhely, raktár stb. az épület meg egyre rosszabb állapotba került az évek alatt.



Nekem kifejezetten tetszenek, mert olyan gyár jellegűek kívülről de eredetileg a Nagy Csarnoknak voltak a raktár épületei. A kilencedik kerület nagy része régen gyáraknak adott otthont, tehát az épületek meghagyásával szerintem kifejezetten hozzájárulnak a kerület új, de történelmet őrző arculatához.



Tehát: vége az omladozó Közraktároknak mert 2010 nyarára átváltozik hosszas báb időszak után és az lesz a neve, hogy :CET.
Vége lesz a rendezetlenségnek, a kihasználatlanságnak, és a romoknak jövőre átadják a kedvenc helyemet!



Nagyon dicséretesen meghagyják a régi raktárépületeket, a közte lévő utcát meg egy vadonatúj csupa üveg repülőgépszárny profillal borítják be. Az eredmény pedig napos, rendezett, modern de mégis régies „loft” környezet lesz a Duna partján. A panoráma onnan kiváló a Gellért-hegyre a BME épületeire és a Várra.



Mellette van a Nehru parknak nevezett de csak Duna partnak hívott terület, ami eléggé le van lakva, de majd csak rendbe hozzák azt is.
Nekem a tervekről legelőször Manhattanben lévő Fulton jutott eszembe. A nagy magas hidegszínű felhőkarcolók mellett egy darabka a régi kikötőből, boltokkal kávézókkal és éttermekkel.
Jövőre már nekünk is lesz valami olyasmink mint a newyorkiaknak …na jó kicsit jobb lesz.
Nálunk is kijönnek majd a művész hajlamú emberkék bohóckodni a parkba, a diákok fekszenek majd a füvön és tanulnak. A fiatalok kiállításokon és programokon vesznek részt. Este a Ráday utcában elfogyasztott vacsora után lesz hova sétálni desszertért, vagy egy pohár „jó éjt” borért amit a Duna partján a Várat kémlelve fogyaszthatunk el.

MGL

Föld órája

Kapcsoljuk le a villanyt!



Olyan ritkán érzem úgy, hogy tehetek valamit a bolygóért és az emberekért.
Kapcsoljátok le Ti is a villanyt, ha mást nem 1 órára.
Azzal, hogy lekapcsoljuk a villanyt tettünk valamit, ha mást nem megtiszteltük a szervezők munkáját 1 óra sötétséggel.

Szombaton este nem lesz tarokk.
Szombaton este nem lesz mosás.
Szombaton este nem lesz főzés.
Szombaton este nem lesz píszízés.
Szombaton este nem lesz áram nálam, mert megmentem a Földet!


MGL

2009. március 24., kedd

A molekuláris konyhám az abszolút diéta jegyében

Alumínium zselé nátrium hidroxiddal és hidrogén felhővel



3-4 ek. lefolyó tisztító granulátum (NaOH)
100-200 ml víz (H2O)
Szükség szerint alufólia (10-20 cm a tekercsből-ízlés és érdeklődés szerint)
Alumínium zselé tálaló forma



Az alumínium zselé forma aljában elhelyezünk egy evőkanálnyi lefolyó tisztító granulátumot (NaOH) és a formát félig töltjük vízzel (H2O). Ezt nevezem én a továbbiakban alap lének.
A formát áthelyezzük egy hőálló területre, mert hő fog termelődni az elkészítés alatt (exoterm folyamat fog következni). Az alufóliát kis darabkákra szaggatjuk, majd lassan és fokozatosan az alap léhez adjuk. Mikor már nem vesz fel több alufóliát az alap levünk, a zselénk akkor van kész. A hidrogén felhőt a forma felé tartott nagyobb pohárral kitűnően fel lehet fogni.
Együtt kerülnek tálalásra.

A fenti recept felhasználása több rétű és nagyon praktikus. Kiválóan pucol mindenféle fém evőeszközt például az alábbiakban bemutatásra kerülő ezüst kanalat. A recept ott tér csak el az előbbitől, hogy magasabb forma szükséges.


A koszos kanál


A tiszta kanál-ugye milyen szép lett?!

A nagyon eldugult lefolyón is segíthet, de itt figyelembe kell venni a lefolyó anyagát, nehogy véletlenül eltűnjön a lefolyó, vagy megolvadjon. Akkor is praktikus, ha nincs otthon konyhasó (NaCl), mert egyszerűen sósavat (HCl) (vízkőoldót) adunk az alap levünkhöz, és kész is a finom házilag előállított sónk, ami kitűnő gasztro ajándék is lehet kevésbé favorizált munkatársunknak.(NaOH + HCl → NaCl + H2O-utánna a vzet elpárologtatva ott lesz a jó kis házi sónk)
Kémiai ismereteimet már igen régen szereztem, mondhatni már nem is emlékszem, bár tanárnőm szerint akkoriban sem igazán emlékeztem. Minden tudásomat és nem-tudásomat összeszedve, valahogy így írnám fel a receptet röviden.

2Al + 6NaOH → 3H2 + 2Na3AlO3

Köszönet a receptért és a vacsoráért LT-nek aki csupán creditet kért tőlem cserébe.
Itt vannak a kreditek: 100 kredit. Ennyi csak elég…ennyit 2 félév alatt lehetett teljesíteni a főiskolán.

MGL

2009. március 21., szombat

Maradék temető I

Gyors Pizza



Nem szeretek, és nem is szoktam élelmiszert kidobni. Annál jobban meg kevés dolog idegesít, hogy zsúfolásig van a hűtő félig üres tárolókkal, amikben ilyen olyan maradékok vannak. Egy rossz munkanap után meg ugye már kész is az agyvérzésemet követő idegösszeroppanásom, amikor hazaérve kinyitom a hűtőt és ilyen látvány fogad. Az ilyet fel kell számolni azonnal. A maradékokat előléptettem pizza feltétnek, és egyúttal kipróbáltam a gyors kísérleti pizza tésztámat (mindennel eggyütt 1 órás mutatvány).



Volt egy komplett tojás is a hűtőben, amit nem is értek hogy maradhatott meg…de ott csücsült a tojástartóban, és az is csak idegesített, ezért vele is elbántam :csoki mousszá változtattam.



Gyors Pizza tészta


100 g BL55-ös liszt
100 g BL80-as liszt
25 g élesztő
150 ml meleg víz
1 ek. cukor
1 tk só
2 ek. olíva olaj


A meleg vízben feloldom a cukrot, és beleteszem az élesztőt. Ameddig az élesztő felfut, kimérem a lisztet és minden hozzávalóval együtt a dagasztó gépbe teszem Az élesztős-cukros vizet is hozzáöntöm, és 5 perc alatt bedagasztom. Ragacsos tésztát kapok eredménynek, amit 15 percig pihentetek/kelesztek. A sütőt 240 C fokra melegítem. A tésztát 15 perc után vékonyra nyújtom lisztezett felületen. Ez alkalommal kör alakút készítettem, és így is hagyom kelni egy kicsit. Megkenem a raguval, amit konyhai maradékokból készítettem, rászórom a sajtot. A sütőt mikor beteszem a pizzát azonnal visszaveszem 200 fokra, és 20 perc alatt készre sütöm.
Másfél embernek való adag. pl:egy jóétvágyú és egy diétázó embernek.

MGL

2009. március 16., hétfő

Rendeljünk kecskesajtot!

Őrségi Ínyes

Be kell vallanom, hogy eddigi életem úgy alakult, hogy még nem jutottam el az Őrségebe. Hallottam, hogy élménybeszámolókat, de úgy igazán semmi sem csábított oda eddig.
Közben a csábítás megtestesült az Őrségi Ínyes kecskesajtok tárgyában.
Ami megfogott még az ízek előtt az ezen a weblapon található.



A történet röviden: szeretné a kecske állományát fejleszteni egy gazda az Őrségben-ehhez nem ilyen olyan támogatást kér hanem ajánlatot tesz Nekünk vásárlóknak : vegyünk neki egy kecskét, amit ő kiválaszt majd a vételárat levásárolhatjuk nála és így a kecske tulajdonjoga átszáll a gazdára azaz Buzás Attilára. Annyira szimpatikusnak találtam ezt az ötletet, hogy elhatároztam, hogy rendelek tőle sajtot, aztán majd meglátom a továbbiakat.



Pár napot Hévízen töltöttem és így nem voltam messze Magyarszombatfától felhívtam Buzás Attilát, hogy fogad-e. Természetesen lehetetlen időpontban érkeztem meg, de mindenképp akartam látni az üzemét és megkóstolni a termékeit, mielőtt rendelek.
Tudom, hogy kicsit bizalmatlan, és finnyás vagyok de szeretem látni mennyire tiszta az a hely ahonnan élelmiszert veszek.(Igen szoktam trappistát venni pl.:Tolletól, és még sosem voltam a gyárban, hogy megnézzem hány egércsalád él az üzemben)
Szégyen ide-szégyen oda de be kell vallanom, sajnos az én sajtüzemem nem lenne ilyen tiszta, mint ez volt.

A következő termékeket vettem:


Veleméri diós-Kosher diós – Tehéntejből készült de annak ellenére nagyon fűszeres sajt. Olyannyira fűszeres, hogy a dió ellenére a sajt dominál. Valószínűleg már nem fogják készíteni, mert nem érkezett további megrendelés. Az én ízlésemnek egy kicsit sós volt, de én semmit nem sózok.

Brie: Helyi tehéntejből készül ez a sajt is. Gyönyörű penész ruha alatt lágy-krémes markáns ízű sajt rejtőzik.



Őrségi tehénlepény – Már a nevéből kiderült még számomra is, hogy tehén sajttal van dolgom. A 10-14 hónapos rúzspenészes érlelés és gondozás meghozza az eredményt: a fűszeres diós ízt.

Chevrette – Bor mellé vettem és nagyon bevált. Klasszikus francia recept alapján kékpenészes kecskesajt…nagyon finom volt.



Konfitált hús/malac/mangalica- Na ez a termék ami a csúcs ez tetszett a legjobban…konfitált hús és vágott zsírral. Tökéletes konyhai alapanyag, de magában is egy élmény.

MGL

2009. március 15., vasárnap

Nem félek a tavasztól-még egy kis csoki...

Brownie



25 cm-es formához

300 g 60%-os csokoládé
200 ml tej
2 ek. tejföl
75 g BL 55 liszt
100 g vaj
1 ek barna cukor v. édesítő
10 g sütőpor
2 tojás
1 kk só
4 ek konyak
1 zöld alma apróra vágva




Közepes méretű fazékban és alacsony hőfokon, tejben feloldom a tejfölt, a vajat, és a csokoládét mikor szép sima, akkor lehúzom a tűzről, és hozzáadom konyakot. A sütőt 170 C fokra melegítem.
Kimérem a lisztet, a sütőport és a sót majd összekeverem.
A tojásfehérjéből kemény habot készítek.
A kihűlő félben lévő csokis krémhez hozzákeverem a lisztes keveréket, a tojássárgákat és a tojásfehérjét meg az felkockázott almát.
A masszát formába öntöm (25 cm), és 170 fokon 20-25 percig sütöm. Nem szabad túlsütni, akkor jó mikor a belseje még remeg.

MGL

2009. március 13., péntek

Hamburger

Hamburger




Mirelle hamburger zsömle receptjére esett a választásom. Nem szoktam recept alapján főzni, de nem volt időm tudományos kutató munkát végezni hamburger zsemle ügyében. Nagyon finomak lettek a zsemlék, bár én nem kóstoltam meg…mert ugye azok a rosszindulatú szénhidrátokat még mindig nem fogyasztok. Figyelmetlenségből tej helyett vizet tettem a tésztába és egy tojás helyett kettőt de nekem így is tökéletes lett.




Vizes Mirelle hamburger buci


300 g rétesliszt
150 g BL 80-as liszt
100 ml langyos víz
2 ek. tejföl
2 egész tojás
1,5 tk só
2 ek cukor
7 g élesztő
1 ek szezám mag


Minden hozzávalót a dagasztó gépbe tettem, aztán 6 db. zsömléket formáltam és 40 percig pihentettem őket szoba hőmérsékleten,megkentem tojás sárgájával megszortam szezám maggal. 200 C fokos sütőben barnára sütöttem.



A hamburger hús

700 g marha comb
1 vörös hagyma
1 tk. só
1 tk bors
1 tk chilipor
4 ek. szója szósz
2 csokor zeller zöldje


A húst nagyobb darabokra vágom, és minden hozzávalóval a foodprocessor késes betétével összedarálom.
A hűtőbe teszem felhasználásig. Nyersen ha a hús friss akkor 3 napig eláll a hűtőben, ha a hús nem olyan friss
akkor jobb minél előbb kisütni.

Coleslaw

¼ fej káposzta
3 répa
1 vöröshagyma
1 zöldalma
1 tk. só


Öntet

4 ek. mustár
6 ek majonéz
2 tk bors

A káposztát, a hagymát, a répát, a zöldalmát lereszelem és besózom. A mustárt és majonézt elkeverem a borssal és a reszelt zöldségekre öntöm. Átkeverem a salátát, hogy mindenhol érje a szósz. A hamburgerhez most ez is készült, és nagyon finom vele.


MGL

2009. március 6., péntek

Chocolate Fudge Tart....vagy mi-de tökéletes

Recept a tökéletes konyhai káosz eléréséhez:



1. A legfontosabb, hogy valami nagyon- nagyon jót akarj csinálni, és higgy benne, hogy képes vagy rá (chocolate fudge tart-de ne legyen nehéz stb...)!
2. Ne akarj másoknak jól bevált receptet használni, még akkor sem ha maga Dobos C. József jelenik meg a konyhádban és ajánlja neked a tökéletes csokoládé pie receptjét - helyette készíts saját receptet.
3. A fentieket a fejedben tartva legalább másfél hónapig végezz tudományos kutató munkát a hozzávalókkal és receptekkel kapcsolatban!




4. Tanulmányozz végig legalább ezer tökéletesen bevált receptet könyvekben, tévében és a neten!
5. Aztán alkosd meg „a tökéletes saját receptedet” és tervezd meg minden mozzanatát az elkészítésnek (ajánlatos forgatókönyvet is írni mihez tartás végett)!
6. Mentsd el valahova a számítógépen majd még egy hétig nézegesd a többiek receptjeit, hogy bizonyos légy abban, hogy milyen tökéletes is a Tied.
7. Nagyon fontos, hogy az elmentett fájlnak olyan nevet adjál, amit biztos hogy nem találsz meg soha többet!
8. Vegyél meg minden hozzávalót nagyon nagy körültekintéssel és egy üveg pezsgőt is.(nagy szerepe lesz a pezsgőnek a későbbiekben)
9. Kezdj hozzá az elkészítéshez- pakold szét a hozzávalókat,és kezdj is hozzá a pite sütéséhez mert az úgyis megy fejből, ha már bent van a tészta a sütőben, akkor kapcsold be a számítógépedet és kezdd el keresni a tökéletes recepted aminek a jól megválasztott file nevét nyilván elfelejtetted! (A sorrendet ne cseréld fel!)



10.Nyisdd ki a pezsgőt majd keresd még egy kicsit aztán add is fel mert ha profi munkát végeztél akkor nem fogod megtalálni, és indulhat is a tűzoltás, mert elment az időd a keresgetéssel és megég a pite tészta stb…stb…stb.

Így született meg ez a ''tökéletes chocolate fudge tart''.



Tészta 30 cm formába

160 g finom liszt
20 g keményítő
110 g felkockázott (mélyhűtött) vaj
1 tojás sárgája
1 ek. kristály cukor/édesítő
1 tk. só
1 rúd vanília, vagy vanília aroma



Csokoládé töltelék

500 g 60%-os csokoládé
300 ml tejszín
3 ek. konyak
100 g vaj
2 tojás
1 rúd vanília
1 kk. só

Csokoládé bevonat

300 g 60%-os csokoládé
150 ml tejszín
1 ek. vanília aroma

A tésztát a food processorban a kés segítségével készítem el. A lisztet átszitálom, és összekeverem a keményítővel, a cukorral és a sóval, majd hozzáadom a tojás sárgáját és a vajat. A gép kb. 1 perc alatt gyönyörű tésztát varázsol belőle, amit aztán 20-30 percre a mélyhűtőbe teszek pihenni. Amíg a tészta pihen bekapcsolom a sütőt 200 fokra.
A tésztát kinyújtom és feltekerem a sodrófára, hogy könnyebben beletehessem a formába majd alufóliával borítom be és sütő súlyokat teszek a fóliára (jelen esetben:kisebb pite formában:villa kanál). 10-15 perc sütés után félre teszem hűlni és leveszem a sütőt 150 fokra.



A tejszínben alacsony hőfokon felolvasztom a csokoládét. Amíg felolvad a csokoládé a tojások sárgáját habosra keverem vajjal és cukorral. A tojásfehérjékhez hozzáadom a sót és a vaníliát, majd kemény habot készítek belőlük.
Végül mindhárom krémet összekeverem és hozzáadom a brandyt is.
A pite tésztába öntöm és a már 150 fokos sütőben további 10-15 percig sütöm. A pite közepén a krémnek remegősnek kell maradnia ezért érdemes többször megnézni a sütés alatt.



A bevonat hasonlóképpen készül, mint a töltelék. A tejszínhez adom a vaníliát és a csokoládét, majd alacsony hőfokon összemelengetem őket.
Amikor már szép homogén és fényes rákanalazom a csokis pitére.
Mikor kihűlt a pite 6-12 órára a hűtőbe teszem összeérni.



A tejszínhab

500 ml házi tejszín

Ilyen jó tejszínhabbal még nem volt dolgom…házi tejszín a Nagy Csarnokból.
Olyan volt mint nagymamám idejében. 200 ml felvertem (megjegyzem 5 perc alatt volt kész) mixerrel cukor nélkül, és a torta mellé kanalaztam….Fenséges volt.



Málna szósz


200 g málna

A málnát egész egyszerűen leturmixoltam, és a torta mellé tettem…mondjuk én málna mániás vagyok…


Nagyon finom....tényleg. Mondhatni tökéletes.

MGL

2009. március 4., szerda

Egy kis napfényt legyen szíves....

Pesto



Fénykép rakosgatás közben találtam meg a pestóm képeit amit még augusztusban készítettem. Megörültem, mert ebbe a nagy télben már nem tudok mit kitalálni a kedélyállapotom javítására.
A biopiacon akadtam egy nagyon jó beszerzési forrásra bazsalikom és egyéb levelek terén.
Igazából egy bazsalikomos diós visszafogottan fűszeres alapot csináltam, ami eláll az olaj segítségével, viszont akármikor feljavítható és többrétűen felhasználható pl salátaöntet, pácok, szószok stb.
A legutolsó üveg talán novemberben fogyott el, de idén még többet szándékozom majd csinálni.



Pesto alap

300 g bazsalikom levél
150 g pirított dió
50 ml extra szűz olíva olaj
4 gerezd fokhagyma
1 tk. bors

2-3 evőkanál olíva olaj az üvegbe tett pestó tetejére.

A pirított diót a robotgépbe teszem, és a késes betét segítségével nagyon finomra őrölöm.
A megmosott bazsalikom levelek követik a diót a foodprocessorba, minden más hozzávalóval egyetemben. Mikor eléri a kívánt homogén állapotot a pestó, akkor üvegbe teszem. Az üvegeket egy percre berakom a mikróba, majd kiskanállal összetömörítem és olajat kanalazok a tetejére. Aztán szépen mindenki felhasználja ahogyan szeretné.

MGL

2009. március 2., hétfő

Még ami olyan amilyen volt

Ulti bajnokság


Van egy hely a Budafoki úton ami észrevétlenül elkezdett beszivárogni az életembe. Egészen egyszerűen egyre többet mentem valamiért.
Most február utolsó hétvégéjén ulti bajnokság lesz ahol mint megfigyelő kívánok részt venni, továbbá házi kenyérrel támogatni az eseményt.
A stílusában semmi erőltetett retro (Jaffa) és semmi over modern (Déryné jelenleg ) nem fellelhető. Maximálisan behatárolatlan elhasznált bútorok, mindig változó képek a falakon. Jól kivehető, hogy a tárgyak erősen használva vannak tehát sok a vendég.(Személy szerint már az első alkalommal feltűnt mikor nem tudtam leülni a kávémmal) A terek az-az a tér pont akkora amekkora-nem nagy és nem kicsi.
A régi Dérynéhez áll a legközelebb-békebeli hangulat: nyugodalmas pezsgés.
Felhívnám a figyelmet, hogy nincs zongora ne keresse senki!



Az a hely ahova egyedül is érdemes lemenni, mert biztos jó estélye lesz az odatévedőnek a törzsvendégek miatt. Továbbá az a hely, ahol meg lehet kérdezni a szomszéd asztalnál ülőtől, hogy van-e kedve tavlizni anélkül, hogy ebből bármilyen jellegű probléma vagy pofavágás alakulna ki.



Ugyanakkor, a napi sajtó elolvasásához szükséges hangulat, és nyugalom is adott.
Semmi extra kínálat nem tapasztalható, ahogyan italban úgy ételekben sem, viszont cserébe van pörkölt mandula a Káli medencéből.
Mégis akkor mitől jó ez a hely???
A hangulata miatt. Aminek a megtartásának érdekében nem kerül se felújításra, se bővítésre.
Tőlünk emberektől jó a hely hangulata akik oda bemennek (BME-s diákok, tanárok, művészek, filmrendezők festők, mentősök, villamos vezetők és különféle életművészek) és a tulajtól, aki lassan 15 éve vette át a 1969-ben megynyitott helyet.



Miért tudjuk magunkat jól érezni egy olyan helyen, ahol különböző értékrendű, politikai meggyőződésű, eltérő vallású és exisztenciájú ember között?
Mért nem lehetne Magyarországból egész egyszerűen Libellát csinálni?!

MGL

Kártyás fánk

Fánk ulti bajnoksághoz

Miután én kutyaütő vagyok a tarokkhoz, bridgehez…ultihoz meg még inkább - azért a hozzá nem értésemet kimutatva inkább fánkot készítettem erre a jeles alkalomra.

Ultis Fánk

500 g liszt (BL55)
100 g mandula liszt
100 g olvasztott vaj
60 g friss élesztő
300 ml langyos tej
6 tojás sárgája
3 ek. Amaretto
2 ek. Rum
1 tk só
2 ek. cukor

A fánknál fontos, hogy egyenletes meleg legyen a helységben ahol készül, mert nagyon érzékeny tészta, de ha jól bánnak vele akkor hálás.
A 300 ml langyos-cukros tejben felfuttatom az élesztőt. Addig amíg az élesztő megindul átszitálom a lisztet és a mikróban felolvasztom a vajat és feltöröm a tojásokat.
Az élesztő elindult akkor az összes hozzávalót összekeverem és 5-10 percre a dagasztó gépbe teszem.



A jól kidolgozott tésztát egyenletes meleg helyen duplájára kelesztem ez az én esetemben fél óra.



A megkelt tésztát újnyi vastagra nyújtom, és fánk-pogácsa szaggató segítségével korongokat készítek. A szaggatás kitűnően működik egy lisztbe mártott bögre segítségével is-én azzal csináltam az előbbiek hiányában.



A korongokat 20 percig hagyom még kelni aztán közepesen forró olajban megsütöm őket.
A sütés is rém egyszerű: a korong közepét benyomom, és a benyomott felével lefelé teszem az olajba.



Nekem szalagos lett az összes-pedig ugyan úgy készítettem, mint a nagymamám. Szegénykémnek sose lett szalagos. Az Amarettó az ami hiányzott az ő receptjéből…lehet, hogy ez a fránya Amaretto volt a bűnös.

MGL

2009. március 1., vasárnap

Próbálkozás

VKF XXIII


A magvak nagyon közel állnak a szívemhez talán nincs is olyan amit ne szeretnék. Nincs olyan nap, hogy ne ennék valami féle olajos magvat.

Nagyszerű alapanyagok a konyhában is és kivalló liszthelyettesítők is nálam.

Akartam olyan magvat, ami honos Európában, és olyat ami kicsit exotikusabb. Akartam egy kis fúziós konyhát és egy kis hagyományost is.

A szándékom az volt, hogy a magos VKF-re olyat készítek, amit még nem készítettem soha, így született a következő menüsor.





Pink diós felfujt



100g dió

200 g sült cékla

2 gerezd fokhagyma

3 tojás fehérje

1 tk. bors

1 kk. só

1 tk. mustár


A diót a fokhagymát a foodprocessorba teszem és nagyon finomra darálom a késes betéttel, majd hozzáteszem a sült céklát, a sót, a borsot és a mustárt. A sorrend felcserélhető.

A tojásfehérjéből kemény habot készítek majd összekeverem a diós céklával.

180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöm, úgy, hogy nem nyitogatom a sütőt amíg le nem telik az idő.





Kolkatai pulyka csíkok



500 g pulykamell filé csíkokra vágva

1 tk chilipor

1 tk. currypor

2 gerezd finomra vágott fokhagyma

400 ml kókusztej

100 g házi készítésű mogyoró vaj

1 ek. Erős Pista

1 csokor korriander

2 szál újhagyma

1 marék kókusz chipsz



A pulykamell csíkokat erős tűzön megpirítom az újhagymával. Amikor kapott egy kis kérget a hús akkor rászórom a csípős curryt és még egy percig pirítom.

Következő lépésként alacsony hőfokra állítom a tűzhelyet, és ráöntöm a húsra a kókusztejet, és hozzáadom a következőket: mogyoróvaj, chilipor, erős pista, fokhagyma.

A keletkezett ragut 10 perc alatt készre főzöm, majd a legvégén hozzáadom a kókusz chipszet, és a finomra vágott koriandert.

Pink diós felfújttal tálalom. Szerintem együtt nagyon finomak.



Mandula zselé vaníliás barackkal


A mandula tej az alapja ennek az édességnek.

Házilag akartam elkészíteni a mandulatejet, egy kicsit másképp mint az szokásos.

500 g tört mandulát megmostam, majd 600 ml vízzel felöntöttem, és fél napig hagytam ázni.

Felforraltam a vizet, majd blansíroztam a mandulát. A keletkezet barnás, rendkívül aromás vizet átszűrtem, és ez lett a kicsit rusztikusabb mandulatej.





Mandula zselé



500 ml mandulatej

25 g zselatin

1 ek. Amaretto



A mandulatejet a zselatinnal összeforralom, majd mikor levettem a tűzről hozzáadom az Amarettót, és formákba öntöm.


Vaníliás barack

300 g aszalt sárgabarack

1 rúd vanília

50-60 ml víz



A barackot megmosom, majd vízbe ásztatom egy estére.

Turmixgépben összeturmixolom a vanília kikapart belsejével, ha kell akkor hozzáadom a vizet, de nem mindig van rá szükség.

Aki édesebben szereti természetesen ilyenkor lehet édesíteni, de nekem tökéletes így.





A mandula alkatrészeinek tovahasznosítása





Mandula snack



A mandula tej, illetve a mandula balsírozásakor keletkezett mellék termék a mandula héja volt.

Gondolkodtam, hogyan is lehetne ezt valahogyan felhasználni, aztán jött a nagy gondolat.

A mandula héját beáztattam wasabis szójaszószba egy napra. Nagyon szorgalmasan magába szívta a szószt, majd kivajazott sütőtálban megszárítottam. Az eredmény ropogós, fűszeres, könnyű csipegetni való lett.



--
GourrmandLizard